HÍRLEVÉL FELÍRATKOZÁS:

Tejföl, elképesztő áron: 299 egy vödör Dátum: 2014.08.14.

Közeledik augusztus 20., így a kenyerekre fokozott - a boltláncokhoz hasonlóan - kiemelte figyelmet fordítottunk. Ahogy a tejekre és a tejfölökre is, utóbbiak közül a vödrös tej hihetetlen áron szerepel a mostani válogatásban.

Smietana Arról már írtunk, hogy a Pékszövetség drasztikus, 30 százalékos kenyérdrágulást jelzett előre  szeptemberre, ami 300 körüli szintre vinné az átlagos kenyérárat, ám egyelőre a boltláncok  többségében van bőven 200 forint alatt kilós kenyér, és könnyen lehet, hogy a Pékszövetség jóslata  sem válik be, azaz nem lesz 30 százalékos, csak annál alacsonyabb mértékű drágulás. Mindenesetre a  Mindenár.hu fokohozott figyelemmel kíséri majd a kenyérárak alakulását. 

Az ünnepi kenyérválogatott mellett a megszokott gyümölcs- és zöldségösszeállítás is elkészült, ebből pedig látszik, hogy közeledik a szőlőszezon. 

A tejtermékek közül magát a főszereplőt, a tejet emeltük ki, továbbra is van 170-180 forint körüli áron tartós (UHT) tej több boltban is. A tejfölök is fókuszba kerültek, ráadásul közülük az egyik mindjárt egy elképesztő árral rukkolt elő. A Penny Marketben ugyanis a 12 százalékos vödrös (850 grammos) tejföl 299 forint, kilós áron 351 forint, ami nagyon ritka árszint. Kisebb kiszerelésben is a 400-450 forint körüli kilós ár már kedvezőnek mondható, tehát ez tényleg nagyon kedvező vételnek tűnik.

Főoldal
Heti elemzés
Együttműködő partnereink: cafeblog eletforma.hu wessling
Hogyan működik az oldal? Heti elemzés Kapcsolat Mindenár blog Hírlevél-feliratkozás