HÍRLEVÉL FELÍRATKOZÁS:

Tőlük is függ, mit eszünk – rendetlenséget okozhatnak a szervezetben az édesítőszerek Dátum: 2015.06.24.

A baktériumok úgy viselkednek a bélrendszerünkben, mint a vendégek az étteremben: leadják a rendelést a szervezetnek, hogy mit szeretnének enni. Az édesítőszerek elpusztíthatják a jótékony baktériumokat, amelyek egyébként ádáz küzdelmet folytatnak egymással odabent – többek között ez derül ki az Élelmiszervizsgálati Közlemények tudományos szaklap következő, júliusi számában megjelenő összefoglalásból.

Azt, hogy mit eszünk számtalan dologtól függ, az étkezés pedig meghatározza az alakunkat, így az elhízásban főszerepet játszik. Bár logikus, hogy magunk urai vagyunk, azaz mi mondjuk meg mit eszünk, ez azért sok esetben nincs így – nagyon leegyszerűsítve ez derül ki írja Bíró György, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanára által az Élelmiszervizsgálati Közlemények című szaklap júliusi számában publikált cikkből.

Versenyben

A cikk szerint a bélflóra (mikrobióta) manipulálni képes az ételválasztásunkat. Tehát életszerű eset, hogy nem mi adjuk le a rendelést, hogy mit szeretnénk enni, hanem a bélflóra. Mégpedig úgy, hogy az idegi összeköttetésen keresztül, üzenetet küld az agynak, hogy olyan ételt kér, amelyre a mikrobáknak szüksége van ahhoz, hogy legyőzzék a velük versengő társaikat,  függetlenül attól, hogy a szervezetnek  kedvező-e vagy sem.

bélflóra

A mikrobák egymással versengenek az szénhidrátokért vagy éppen az élelmi rostokért, és a verseny eredményeként lényegében befolyásolják idegrendszert, ezáltal a táplálkozást. A bélflóra módosíthatja a táplálék energiájának felhasználását, elősegítheti az elhízást, amely viszont a 2-es típusú cukorbetegség előszobája. Ha már az elhízásnál tartunk, érdekes, hogy az energiát nem, vagy csekély mértékben szolgáltató édesítőszerek megváltozatják a bélflórát, annak funkcióját és elősegíthetik a glükózérzékenység növekedését. A független élelmiszerlaborítóriumot működtető Wessling szakértői a Mindenár.hu-nak a cukorhelyettesítőkről azt is elmondták: a mesterséges édesítők szerepét kell alaposan megvizsgálni, mert korábban senki nem gondolta, hogy ezek a kis koncentrációban bejuttatott anyagok ilyen komoly változásokat okozhatnak a bélflórában, ezáltal hozzájárulhatnak az elhízáshoz.

Mindig az étrend!

Éppen ezért kulcsfontosságú az étrend,  A sok zsír, kevés rost tartós fogyasztása ugyanúgy nem jó, mint a túlzott  szénhidrát. Arra is figyelni kell, hogy ha a napi étrendben sok a fehérje és kevés a rost, a bélflóra ammóniát tartalmazó vegyületeket termel, amelyek elősegíthetik a rosszindulatú daganatok képződését. A szélsőséges étrendi elemek – túlzott szénhidrát- vagy zsírfogyasztás - megszokott szintre történő visszaállása után azonban az eredeti bélflóra gyorsan regenerálódik.
 
Szintén fontos, a bélflórára az alkohol is rossz hatással van, felborítja az egyensúlyt – írja Bíró György. Ugyanígy kedvezőtlenül hat a bélflórára a gyakori repülés, vagy a váltott műszakban végzett munka. A bélflóra azonban kedvezően befolyásolhatja az asztmás és reumás folyamatokat, Bíró György az Élelmiszervizsgálati Közleményekben hamarosan megjelenő cikkének összegzéseként elmondható, hogy a bélflóra az egészségünk szempontjából egy rendkívül fontos, ám igen sérülékeny rendszer, amelyet leginkább a megfelelő életmóddal és táplálkozással tudjuk pozitív irányba befolyásolni. Minderre leginkább az úgynevezett fermentálható rostok probiotikumok, synbiotikumok a legalkalmasabbak. (Utóbbiakról itt olvashat részletesen.)

A megfelelően összeállított rostdús, zöldséggel megspékelt étrenddel újra átvehetjük a hatalmat, azt rendelhetünk az étteremben, amire a szervezetünknek valóban szüksége van! Nem pedig a mikróbióták. Jó étvágyat!

Főoldal
Heti elemzés
Együttműködő partnereink: cafeblog eletforma.hu wessling
Hogyan működik az oldal? Heti elemzés Kapcsolat Mindenár blog Hírlevél-feliratkozás