HÍRLEVÉL FELÍRATKOZÁS:

Lábtörésért milliókat követel a Lidltől egy vásárló Dátum: 2015.06.26.

Egy vásárló 14 millió forintot követel a Lidltől, mert eltörte a lábát a boltban - írja a Bors. A boltlánc 4 milliót adott volna.

Egy szerencsétlenül járt vásárló tavaly ősszel elesett a felgyűrődött szőnyeg miatt az egyik budapesti Lidlben és eltörte a lábát, majd kórházba került, ahol megműtötték. A rehabilitáció sok pénzébe került a családnak, ezért összesen 14 millió forintos kártérítést kértek a boltlánctól - derült ki a Bors cikkéből.

Ha érdekli, mely boltok lesznek nyitva június 28-án, azaz most vasárnap, nézze meg a Mindenár.hu főoldalán is elérhető térképet. Ha pedig a boltláncok legfontosabb heti akcióira kíváncsi, akkor a főoldalon a felső sorban az áruházak logójára kattintva jönnek elő a szóban forgó termékek.

"A cég 4 millió forintot ajánlott, mely jogelismerésnek nem minôsül, és kizárólagosan egyezségkötés esetére vállalták megfizetni. Mi lementünk 9,5 millióra. Ezután a Lidl további egyeztetéstől elzárkózott, a peres utat javasolták" – mondta a lapnak a család ügyvédje, Sipos Balázs.  Az újság megkeresésére a Lidlt, a boltlánc pedig közölte, hogy minden balesetet kivizsgál, és a jogos kárigényeket megtéríti. A cég szerint a szóban forgó esetben túl magas kártérítési igénnyel lépttek fel az érintettek, így nem sikerült megállapodni. További részleteket a Bors cikkében olvashat.

Ha tetszett a cikk, akkor kövessen minket a Facebookon is!

Főoldal
Heti elemzés
Együttműködő partnereink: cafeblog eletforma.hu wessling
Hogyan működik az oldal? Heti elemzés Kapcsolat Mindenár blog Hírlevél-feliratkozás