HÍRLEVÉL FELÍRATKOZÁS:

Újabb furcsaság a boltzár ügyében Dátum: 2015.10.23.

A nő, aki a vasárnapi boltzárat támogató népszavazást kezdeményezte, családjával vasárnap nyitva tartó boltot működtet.

Hirdetés

Ahogy azt a héten mi is megírtuk, a Kúria elkaszálta boltzárról szóló népszavazási kezdeményeseket. Ezt követően azonban érdekes történet kerekedett: ahogy az Index részletesen beszámolt róla, a Kúria döntése után be lehetett adni az újabb népszavazási kezdeményezéseket.

Ezt a vasárnapi boltzárat nyíltan ellenző MSZP megtette volna, ám érdekes körülmények között megelőzte őt egy nő, bizonyos Simonné Gercsényi Gabriella, aki az Indexnek azt mondta erről, „úgy is lehet fogalmazni, hogy szerencsém volt”. Vagyis azt állította, senki nem adta le neki a drótot a Kúriától, vagy máshonnan. Mint mondta, a kérdése egy civil kezdeményezés, „nincs pártkötődésem, nem harcolok senkivel”. Azért nyújtotta be, mert azt szeretné, hogy azok is megszólalnának egy népszavazáson, akik támogatják a törvényt. Az általa benyújtott kérdés ugyanis így hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?" Vagyis az igennel az emberek a kormány döntését támogatják, a nemmel viszont úgy döntenének, hogy vasárnap minden boltnak nyitva kell tartani.

shop

Ezt követően azonban a Nemzeti Választási Bizottság közölte, Simonné Gercsényi Gabriella kezdeményezését elutasították a formai vizsgálatot követően, mert ahhoz nem volt benyújtva üres aláírásgyűjtő ív. (A boltzáras népszavazási kérelmek körüli furcsaságokról az Index cikkeiben olvashat itt és itt.

Az ügyet még furcsábbá teszi, hogy a vasárnapi boltzárat elmondása szerint támogató Simmonné Gercsényi Gabriella az RTL Klub szerint egy olyan bolt tulajdonosa Tordason, ami nyitva lehet vasárnap.

Főoldal
Heti elemzés
Együttműködő partnereink: cafeblog eletforma.hu wessling
Hogyan működik az oldal? Heti elemzés Kapcsolat Mindenár blog Hírlevél-feliratkozás