HÍRLEVÉL FELÍRATKOZÁS:

Átírnák a párizsiszabályokat Dátum: 2015.10.30.

A magyar agrártárca módosítaná húskészítményekre vonatkozó szabályokat, ennek eredményeként egy sor termékbe, például a virslibe az eddiginélé jóval több húst kellene tenni.

Hirdetés

A kormány honlapján a héten jelent meg a Magyar Élelmiszerkönyv módosításáról szóló rendelettervezet, ami még csak javaslat, tehát nincs elfogadva. A tervezet pontosabb, részeletesebb tájékoztatást írna elő, és egy csomó készítménynél növelné a hústartalmat.

Ha elfogadják és életbe lépnek az új szabályok, akkor a virsli és a párizsi hústartalmát az eddigi 40 százalékról 51 százalékra kell növelni, a krinolin és a szafaládé esetében 55 százalék lesz a limit. A virsli és a párizsi az eddigi 10 százalékkal szemben 11 százalékos fehérjetartalommal készülhet, a krinolinnál és a szafaládénál a fehérjatartalomnak meg kell haladnia a 13 százalékot. A pontos értékek az alábbi interaktív adatgrafikán láthatóak.

 

 

Az új szabályok előírnák azt is, hogy több terméknél - köztük a virslinél - legfeljebb 10 százalékos lehet az csontokról machanikusan lefejtett hús (MSM) aránya, és ez nem számítható be a hústartalomba. Az indkolás szerint az új szabályokra azért van szükség, hogy a vásárlók pontosabb tájékoztatást kapjanak a termékekről, és jobb minőségű készítményeket vehessenek.

Ha a boltláncok legfontosabb heti akciós termékeinek árára kíváncsi, nézze meg a Mindenár.hu főoldalát. A felső sorban az áruházak logójára kattintva jönnek elő az adott áruház akciós termékei, amelyek között - a bal oszlopban található felsorolás alapján - kategóriánként is lehet keresgélni.

Ha tetszett a cikk, akkor kövessen minket a Facebookon is!

 

Főoldal
Heti elemzés
Együttműködő partnereink: cafeblog eletforma.hu wessling
Hogyan működik az oldal? Heti elemzés Kapcsolat Mindenár blog Hírlevél-feliratkozás